Teljesítménymérés
Posted November 14th, 2007 by admin
Az orgvízióra (szervezési táblára) és a munkaköri leírásokra elsősorban azért van szükség, mert ezek gondos elkészítése kimutatja, mire is van szükség a cégben. Ezek - ahogy már korábban is említettük - valamilyen termék, dokumentum, valamilyen szolgáltatás (pl. információ előállítás), valamilyen állapot elérés és megtartás. Ám az nem mindegy, hogy milyen tulajdonságú ez a termék, szolgáltatás, állapot stb.! Ennek olyannak kell lennie, amire valakinek - cégen belül vagy kívül - pont úgy, pont akkor és pont azon az áron van szüksége! Ha valami nem kell senkinek, akkor feleslegesen állítjuk elő. Ha másként lenne rá szüksége, akkor selejtet gyártunk, amit valaki másnak kell rendbehozni. Ha máskor van rá szükség, akkor rosszkor adjuk: túl korán vagy túl későn, és ezzel okozunk veszteséget, bonyadalmat vagy kárt. Ha nagyobb költséggel, időráfordítással állítjuk elő, mint amennyit az igénylő hajlandó érte adni, akkor nem fogja megvenni, és megint csak feleslegesen dolgoztunk. (Figyelem: ha a főnök úgy ítéli meg, hogy például fele annyi idő alatt kellett volna elkészülni az általa kért aktával, akkor máris látszik, hogy noha ma még kapunk bért, de a holnapi bér már bizonytalan, mert esetleg nem hajlandó minket továbbra is megvenni!)
A Lilium munkaköri leírás sémájának egyik utolsó pontja azt is megmutatja, hogy hogyan lehet mérni a munkakörben előállítandó termékeket, szolgáltatásokat, állapotokat. Ezek egy részéért közvetlenül a vevő fizet, más részét az állam írja elő kötelezően, a többi részét a tulajdonos, a belső munkamegosztás, a munkavállalók és még ezer igénylő kérheti, követelheti.
Egy KKV-ben ugyanannyi funkció ellátására van szükség, mint egy nagyvállalatban. Ezzel a kijelentéssel mindig megdöbbentjük az ügyfeleinket, pedig nem is olyan nehéz belátni. Mi lenne az, amire KKV-ben nincs szükség? Értekezletre? Tervezésre? PR-ra? Személyzeti munkára? Nem tudunk olyan kérdést feltenni, amire ne az lenne a válasz, hogy de, itt is szükség van erre, legfeljebb nem azonos mélységben. Na ez a nem azonos mélység okozza azt, hogy egészen más a munka egy KKV-ben, mint egy multinacionális nagyvállalatban. Oda specialisták, ide sok mindenhez kicsit értő széles látókörű, az egyik feladatról a másikra történő folyamatos ugrálást jól tűrő emberek kellenek. Ezért nehéz az ő teljesítményüket mérni, hiszen naponta többször is ugrálnak feladatról feladatra. Noha ezen feladatok mindegyikének van jól mérhető eredménye, ám a túl sok mérés túl sok időt visz el. Ha túl sok paramétert figyelünk, akkor a munkavállaló nem tudja, melyik a fontos: így csak sokat akarunk markolni és keveset tudunk fogni.
Egy munkavállaló esetén ezért mi itt a Liliumban általában a legfontosabb egy-öt teljesítmény paraméter mérését szoktuk előírni. Alapszabály, hogy hetente nem jelenthet 20-40 percnél több munkát ezen mérési értékek előállítása. Ami túl sok munkával járna vagy túl bonyolult, azt a mérési folyamatot gépesíteni szoktuk: a számítógépes vállalatirányítási rendszerek adataiból állítjuk elő közvetlenül vagy számolótáblákkal közvetetten. Jobbnak tartjuk, ha egyéni teljesítményt tudjuk mérni, mintha csak a csoportét, de kisebb csoportok esetén (ahol még nehéz polyázni) a csoportbér is jól működik. Azt is valljuk, hogy jobb egy közelítő mérési érték, ha azt heti 10 perc munkával tudjuk megkapni, mint egy nagyon pontos, ami heti 10 óra munkával állítható elő.
Ugyancsak alapelvünk, hogy magával a munkavállalóval számíttatjuk ki a teljesítmény adatait. Ha ez számítógép segítségével történhet meg, akkor meg kell kapnia a hozzáférési jogokat. Miért jó ez így? Egyszerűen azért, mert így el tudjuk érni, hogy a munkavállaló azonnal és közvetlenül tudja mérni a cselekedeteinek (vagy mulasztásainak) a hatását; ki tudja számolni, hogy ez hogyan alakítja majd a bérét, és ha szükséges, akkor még időben tudjon korrigálni.
Sokszor kaptuk már meg vádként, hogy ez lehetővé teszi, hogy a munkavállaló csaljon. Erről az a véleményünk, hogy a tisztességes emberek nem csalnak. Tudjuk, hogy jogrendszerünk 99%-a csak azért van, mert a tisztességtelen emberek működését akarják korlátok közé szorítani - persze sikertelenül. Mi nem akarjuk ezt a hibát elkövetni, hiszen tudjuk, hogy a tisztességes emberek szekálása jottányit sem fog változtatni az élősködő, rosszindulatú, másokat kihasználó emberek viselkedésén. Megadjuk tehát a bizalmat mindenkinek - de nem mulasztjuk el az ellenőrzést. A teljesítmény statisztikák meghamisítása meg főbenjáró bűn, amiért a cég a legsúlyosabb büntetést helyezi kilátásba: az azonnali elbocsátást. Tapasztalatunk szerint ilyen módon kevés adminisztrációval, a dolgos, szorgos emberek működését nem zavarva, gyorsan tud megtisztulni a cég, és pillanatok alatt kikopnak belőle a nem odavaló népek.
Nagyon fontos megfigyelés a következő: aki élősködő, parazita életmódot folytat, annak az egyéni teljesítménye általában nagyon rossz. Nem kell ezért mást tennünk, mint a teljesítményét tartósan követnünk. Bármennyire is alakoskodik, rövid időre "felszívja" magát, előbb-utóbb kimutatja a foga fehérjét és a teljesítménye alaposan le fog csökkenni. Ilyenkor mindenféle magyarázatot meghallgathatunk, mindenki hülye lesz, csak ő okos, de ezzel már nem kell törődnünk, hiszen tudjuk kivel állunk szemben. Sokszor kérdezték már tőlünk, hogy miért vagyunk ilyen "kegyetlenek"? Nos - szintén a tapasztalatunk szerint - a munkavállalók jelentős kisebbsége tartozik ebbe a kategóriába. Mi úgy véljük, hogy inkább a szorgos, dolgos többség érdekeit védjük elsősorban, nem a parazita kisebbségét. Nem igazán érdekel minket, miért került ebbe az állapotba, de azt pontosan tudjuk, hogyha őket hagynánk továbbra is működni, akkor a cég menne tönkre és a jól dolgozók vesztenék el a megélhetésüket. Kipróbáltuk már azt is, hogy neveléssel milyen gyorsan lehet ezen élősködők hozzáállását megváltoztatni. Azt tapasztaltuk, hogy a változás lehetséges, de az időtartama 10-15 év - ami nem egy KKV időhorizontja. Így marad a kirúgás.
Szintén az élősködők kedvenc trükkje, hogy bebizonyítják, hogy mit miért is nem lehet megtenni. Ahogy korábban említettük, mi a nemtudáshoz való jogot vesszük el az emberektől, és gondos szervezéssel, eljárások betanításával megmutatjuk, hogy mit hogyan lehet elérni. Semmi szükségünk tehát destruktív emberekre, akik minden erejükkel igyekeznek megakadályozni, hogy a rendes emberek boldogulni tudjanak! Egy komoly veszély van csak ilyenkor: a tisztességtelenek igyekeznek háttérben maradni és másokat szószólónak felbérelni. Szerencsére már közel öt éve végzünk ilyen teljesítménybér bevezetéseket, így úgy gondoljuk, hogy lassan minden trükköt ismerünk és felismerünk.
Reméljük megtetszett az itt írt módszer. Ha komolyan fontolgatja cégében a termelékenység fokozását szervezéssel és teljesítménybérezéssel, a legegyszerűbb, ha elhív minket egy tájékozódó beszélgetésre. Ide kattintson, itt van a telefonszám és a levélírási lehetőség.
Lilium Konzultáns Kft.