Nagyon gyakran a cégek előtt álló szép jövő azért nem tud soha megvalósulni, mert a pénzügyi kultúrája nem éri el a megfelelő szintet. Megfelelő szintnek azt tartjuk, ha marad annyi pénz, hogy abból nemcsak a napi megélhetést tudják biztosítani, hanem a fejlődést, a piac által megkövetelt változásokat, a stratégiát is végre lehet hajtani. Ehhez a korunk középvállalatai számára biztosított piaci-gazdasági-politikai körülmények között hihetetlen szigorú, feszes, részletekbe menően szabályozott pénzgazdálkodásra van szükség.
A termelékenység javítása kezdetben pénzt igényel (ha mást nem, akkor a tanácsadó díját). Ezért ha erre nem jut pénz, akkor szinte biztos, hogy gond van a pénzgazdálkodással. Ilyenkor szoktuk ajánlani ezt a rövid, egy napos szolgáltatást.
A procedúra lefolyása a következő: A megrendelés után előre elküldünk egy közel 4 oldalas kérdőívet (ennek e sorok írásakor éppen 26 pontja van), amely alapján adatokkal, kimutatásokkal fel tudnak készülni a felmérésre. Ez azért fontos, mert olyan mennyiségű dolgot kell átvizsgálni, amire csak így lesz elég az 1 nap. Az ilyen adat összegyűjtéses felkészülés 2-4 hétig szokott tartani, és annál sikeresebb (cégre szabottabb) a tanácsadás, minél több és részletesebb korábbi adatot sikerül összegyűjteni.
Az eljárás során az alábbi pontok kerülnek végrehajtásra:
Jól látszik, hogy nem a piacon megszokott pénzügyi tanácsadást végezzük, amely a megtakarított, cégben felesleges pénzek tőzsdei és egyéb befektetési lehetőségeivel foglalkoznak. Mi maradunk a pénz megtermelése, beszedése és elköltése szabályainak kialakításánál. Ha marad tartalék, akkor azzal lehet a hagyományos pénzügyi befektetési tanácsadókhoz fordulni, mi az ezt megelőző folyamatban vagyunk érdekeltek. Talán mondanunk sem kell, hogy a szokásos hazai cégeknél a pénzügyi munka hatékonysága, termelékenysége drámai mértékben szokott javulni az egy napos tanácsadás után.
A pénzügyek gyors átvizsgálásának ellenértéke 135.000,- Ft+ÁFA. Használja ki a lehetőséget és rakja rendbe a pénzügyeit! Még ma hívja vezető tanácsadónkat vagy ügyvezetőnket a (70) 562 7345, a (26) 372-414 telefonokon, illetve írjon levelet az lpollo_kukac_lilium_pont_hu címre!