Lilium KKV Klub

A Lilium kis- és középvállalati klubja (röviden Lilium KKV Klub) szervezés alatt áll. Célunk, hogy a hazai kis- és középvállalatok tulajdonosai, vezető, önálló szellemi munkát végző alkalmazottai, munkavállalói érdekvédelmi megbízottai olyan információkhoz jussanak hozzá, amit a hivatalos állami csatornákról nem kapnak meg.

Kevesen veszik észre a különbséget, de 1990-ben hazánkban nem az athéni típusú demokrácia, hanem az amerika típusú képviseleti demokrácia lett bevezetve. A demokrácia szó eredeti jelentését két görög szó összetételével alkották meg: a démosz (=köznép, közösség, község) + krátosz (=uralom) szavakból. A képviseleti demokráciában a nép szuverenitása (=más által nem korlátozott cselekvési szabadsága) nem közvetlenül, hanem a képviselőkön keresztül jut érvényre. Ez számos - a nép érdekeitől független vagy akár azzal ellentétes - beavatkozást tesz lehetővé.

Ez ezért van így, mert e sorok írásakor már Magyarországon is kialakult a hivatásos, e tevékenységükből élő politikusok osztálya. Politikusnak lenni, pláne politikai pártot üzemeltetni meglehetősen költséges dolog. A választások alkalmával egy-egy nagy párt 15-20 milliárd forintot költ el a kampányára. Két választás között meg tízezerre rúgó aktivista megélhetéséről kell valahogy gondoskodnia.

Ezért a pártok a választopolgárokon kívül jó kapcsolatokat ápolnak azokkal a gazdag cégekkel, vállalkozókkal, hazai és külföldi befektetőkkel, akik képesek pénzzel valahogy támogatni a pártot. A finanszírozási kényszer miatt a pártok figyelme így egyre inkább a választópolgár helyett a párt finanszírozó felé fordul. A párt finanszírozó meg nem emberbarátságból fizet: előbb-utóbb benyújtja a számlát. Ez egy számára kedvező új törvény, adóváltozás, állami megrendelés, állami vagyon privatizálás és ehhez hasonló formákban történik.

Természetesen a rendszer nem működne stabilan, ha a választópolgároknak beleszólásuk lehetne a dolgok menetébe. Ezért magas parlamenti küszöbbel kizárják azokat a pártokat, akik nem részesei ennek a játszmának. A képviselők visszahívásának tiltásával bebetonozzák négy évre a működőképességet. A nagy pártok egyforma támogatásával elérik, hogy mindegy, kit választ a nép, a törvények a pénzembereknek fognak kedvezni.

Mit is jelent az a magyarországi munkahelyek 70%-át adó mikró-, kis- és középvállalkozások szempontjából? Azt, hogy a politikusok velünk nem sokat törődnek. Ha adót kell kivetni, akkor elsősorban minket sarcolnak meg. Korábban végzett elemzések megmutatták, hogy a hazai középvállalatok fizetik az általuk létrehozott értéktöbblet illetve befektetett tőke arányában a legtöbb adót.

Nem erről szól az állami, politikusi propaganda. Még az egymás csepülő politikusok is gondosan kerülik ezt a témát. Ha rákérdezünk erre, szemrebbenés nélkül hazudnak, tagadnak. Fekete gazdaságról, adócsalásról beszélnek - mint a baj okozóiról - és soha nem arról, hogy mennyire sikerült ellehetetleníteniük az életfeltételeinket.

A Lilium KKV Klubot ennek egyik ellensúlyaként kívánjuk megalakítani. Szellemi műhelyt kívánunk létrehozni, amely az alábbi területeken aktív:

  • kimutatja, hogy az éppen tárgyalás alatt álló törvények miért rosszak, kedvezőtlenek a KKV-knek
  • megmutatja, milyen kevés jut a kormányzati és EU-s támogatásokból a pártoktól független hazai KKV-knek
  • megmutatja, hogy a hazai bonyolult és rendkívül magas kulcsú adózás miért teszi versenyképtelenné a hazai KKV-ket az EU-ban
  • felhívja a figyelmet arra, hogy a fekete és szürke gazdaság életbentartója az állam a magas adóival, teljesíthetetlen előírásaival és slendrián, korrupt tisztségviselőivel
  • felhívja a hazai média figyelmét ezekre a visszásságokra
  • megmutatja, hogy mennyivel stabilabbak és jobban fizetőbbek lennének a hazai KKV-k által nyújtott munkahelyek, ha a kormányzat velünk is pozitívan törődne

 

A Klub a működését - ha összejött egy induló létszám - az interneten kezdené meg. Elsősorban a klub tagjai (ritkábban meghívott vendégek) által elkészített és a klub tagjainak bemutatott esettanumányok jelentenék a klubélet legfőbb eseményeit. Az esettanulmányok szólhatnak előkészítés alatt álló vagy már hatályba léptetett törvényekről, állami pályázatokról, adózási szabályokról és a szabályok által generált többletmunkáról, a magas adók által életben tartott tisztességtelen versenyről az adócsaló cégek létezése miatt és egyéb ehhez hasonló témákról. A témák bemutatása után fórumot tartanánk, amelyen a klub tagjai szabadon szólhatnának hozzá a bemutatott tanulmányhoz.

Alapszabályzatban szeretnénk rögzíteni, hogy az esettanumányokban amennyire lehet, kerüljük a szakzsargont. Ám mivel a képviseleti demokrácia világszerte bonyolult, nehezen átlátható rendszert hozott létre, sok szó, fogalom jelentését kell a Klub tagjainak megtanulni. A Lilium honlapján folyamatosan bővülő szótárt szeretnénk erre a célra használni.

Azt szeretnénk elérni, hogy a Klub tagjai fokozatosan megismerjék a képviseleti demokrácia rejtett működését és illúzióktól mentesen, a tények birtokában sokkal hatékonyabban rendezzék be saját világukat és vállalkozásaik életét. Sajnos ezeket az ismereteket nem tanítják iskolákban, így közösen és fokozatosan kell felfednünk, napvilágra hoznunk ezeket a titkokat. A képviseleti demokrácia nem erkölcsös és nem igazságos rendszer - ahogy feltárjuk a piszkos kis titkait, annál nyilvánvalóbb lesz ez mindannyiunk számára.

A Klub nem kíván több lenni, mint szellemi műhely. Mindössze információkat akarunk nyújtani a klubtagoknak és a sajtónak. Nem lenne célja a Klubnak a rendszer megváltoztatása sem békés és pláne nem erőszakos eszközökkel. Mindössze élve a hazánkben ezidáig kevéssé korlátozott szólásszabadsággal meg akarjuk mutatni, kiknek, hogyan, miben kedvez a rendszer, és miként maradnak ki a kedvezményezettek köréből - sok más nagy csoport között - a KKV-k.

Nem kívánunk pártokhoz tartozni, a szellemi függetlenség sokkal többet ér, mint a pártfegyelem kalodája. Bármely párt jelentkezhet a KKV-k számára jó tettekkel, és ezeket melegen üdvözöljük. Ugyanakkor ne várja egyetlen párt sem, hogy a kétértelmű megnyilvánulásait nem tessszük pellengérre, a KKV-k számára igazságtalan, terheit növelő intézkedéseit nem tesszük széles körben ismertté. Elutasítjuk a gumibot, vízágyú, bilincs, börtön, sörösüveg, molotov koktél, per, befeketítő média kampány, rendkívüli adóellenőrzés, célzott törvényalkotás és egyéb fizikai és lelki terror eszközök használatát, mi csak a szellem, a tudat erejével kívánunk egy a KKV-k számára jobb, igazságosabb államberendezkedésért harcolni.

A hivatásos politikusokkal ellentétben állítjuk, hogy a képviseleti demokrácia a demokráciáknak egy nagyon gyenge válfaja, amely a széles tömegeknek szellemi nyomort és testileg éppen csak elviselhető megélhetést nyújt, s a gazdagoknak kedvez. (Ma hazánkban a leggazdagabb száz ember évente duplázza meg a vagyonát.) A gazdasági események a gazdagok egymás közötti párharcának eredményei - a nép feje felett. Ebből az eseménysorból a Klub számára különösen fájó, hogy a munkahelyek legnagyobb részét nyújtó KKV-kkal szemben folyamatosan igazságtalan, súlyos többletterheket hordozó törvények, rendeletek születnek. A Klub a maga választotta sajátos szellemi eszközökkel - azaz elsősorban felvilágosítással - kíván ez ellen fellépni.

Ha felkeltette ez a bevezető az érdeklődését, egy hazai KKV-nek tulajdonosa, vezetője, érdemi ügyintézője vagy fizikai dolgozóinak érdekvédője, s szeretne részt venni egy ilyen szellemi műhely munkájában, akkor kérjük írjon az lpollo_a_lilium.hu drótposta címre (természetesen a _a_ tagot @-val helyettesítve - a spam küldők automata levélcím keresői miatt vagyunk kénytelenek ezt a formát használni.)