Vezető tanácsadónk blogja
Vezető tanácsadónk elsősorban a hazai kis- és középvállalatok fejlesztése illetve társadalom szociológiai, társadalompolitikai témakörében évek óta írja gondolatait. Itt érdekesen és színesen meséli el, hogy az egyes szakmai problémákat hogyan oldotta meg, milyen szakmai finomságokat kellett észrevenni a helyes elintézés megtalálásához, illetve milyen nagyobb társadalmi-politikai beágyazottságban végzik a hazai kis- és középvállalatok a munkájukat.
Két naplót (blogot) is vezet. A ma számára fontosabb a szervezés-vezetés szakmai kérdésekkel foglalkozik. Van ugyanakkor egy ritkábban használt blogja is a társadalomtudományi, politikai kérdésekről való elmélkedésre. A következő listán a szakmai blogban eddig megjelent cikkek felsorolása (címe és rövid leírása) szerepel időrendben visszafele. Fussa át! Ha érdekli, olvassa el az adott cikket és megtisztel, ha a blogban kommentjével gazdagítja a mi tudásunkat és az olvasóink tapasztalatait!
Polló László vezető tanácsadó szakmai blogjának bejegyzései:
- Hogyan lesz több vevőd?
- A belföldi piacot még nem 100%-ban birtokló cégeknél az értékesítés megerősítésével, átszervezésével, hatékonyabbá tételével lehetőség van újabb piacok megszerzésére. A cikk ennek a részleteit boncolgatja és az összeszedett több száz lehetséges hatékony intézkedésből ötöt be is mutat.
- Macsó vagy gondoskodó vezetőt?
- Többen vizsgálták már a nemzeti kultúrák közötti eltéréseket. Az egyik ilyen kultúránként jól megkülönböztethető elemet a szociológusok a maszkulin-feminin ellentétpárral szokták jellemezni. Hazánk egy 74 országot átölelő felmérésben a 70. helyen végzett, azaz elég szélsőségesen feminin vonásokat mutat.
- A válság tovább folytatódik - mit lehet tenni?
- A nemrég kihirdetett adóemelések miatt 10-15%-kal javítani kell minden hazai mikró-, kis- és középvállalkozásban a termelékenységet. A blog bejegyzés arról szól, hogyan tehetjük ezt meg olcsón és kockázat mentesen.
- Bizalomépítés költségtakarékosan
- Hogyan lehet havi 50-150 ezer forintból hírlevelekkel a vevői bizalmat fenntartani?
- Javaslat új adójogszabályokra
- Hogyan lehetne kikászálódni a képmutató élősködés politikai rendszeréből, az adórendszer átalakításával és egyéb kutatási-fejlesztési intézkedésekkel ismét növekedési pályára állítani az országot és jelentősen lecsökkenteni az adócsalást? (A Corvinus egyetemen tanító Papp József javaslatainak továbbfejlesztése)
- Személygépkocsi használat szabályai
- Hogyan célszerű szabályozni egy cégen belül a céges személygépkocsik használati rendjét?
- Rövid viselkedési kódex
- Egy rövid és célszerű kódex a munkatársak munkahelyi viselkedésének szabályozására.
- Miért nehéz motiválni?
- Az ember bonyolult lény, nem a pavlovi inger -> reakció alapján működő állat. Ezért gyakori, hogy a vezető által motivációnak kitalált ösztönző éppen az ellenkező hatást éri el. A "rejtélyes" motiválhatatlanság néhány esetéről és annak okairól szól a cikk.
- Stratégiai tábla
- Hogyan lehet szisztematikusan és rövid idő alatt olyan stratégiát felépíteni, amely távolabbra repít a konkurencia harcban a versenytársaktól?
- Csoportérdekeltség
- Mikor és hogyan lehet és kell csoportérdekeltséget alkalmazni? Egy konkrét példa raktárosokra.
- Teljesítménybér az értékláncban
- Mit lehet tenni, amikor a cég nyereségességének, növekedésének az útjában tehetségtelen, rosszul szervezett, pénzügyileg képzetlen alvállalkozók vagy viszonteladók vannak? A cikk a megoldásról szól.
- Amikor már a pénz nem motivál
- Miért nem lehet a cég legfontosabb embereit csak pénzzel motiválni?
- Érdekcsoportok a cég körül
- Miért elengedhetetlen, hogy egy cég az őt körülvevő valamennyi érdekcsoport és a társadalom számára hasznos küldetést, missziót fogalmazzon meg maga számára?
- Teljesítménybérezés - elkészült az új könyvem
- Vezető tanácsadónk könyvének az ismertetője. Tartalmazza a LiVáMó eljárás leírását.
- Teljesítménybéreseket vezetők tréningje
- Teljesítménybérben dolgozókat vezetni kényes feladat. Az ezen feladatra felkészítő tréning rövid leírása.
- A rossz munkavállalók játszmái
- Miért olyan elterjedt hazánkban a "majd megszakadok, de a gonosz munkáltatónak még ez sem elég" című játszma? Mit lehet az ellen tenni, hogy a termelékenységünk csak harmada, ötöde, mint a nyugat-európai cégeknek?
- A tisztességes ember joga
- "Legyen nálatok minden tisztességes embernek joga tisztességes emberek között élni – ha már ez a jog országos szinten elveszett!" A cégekben megvalósítható pozitív mikrokörnyezet lehetőségét tárja fel a cikk.
- A munkavállaló bizonytalanságtűrése
- A magyar munkavállalók - ezt nemzetközi ország összehasonlító kutatások is igazolják - erősen kerülik a bizonytalanságot. Hogyan lehet ennek az igénynek úgy megfelelni, hogy a cég se menjen ettől tönkre?
- Bruttó vagy nettó bért kínáljunk?
- A bérekkel kapcsolatos adószabályok bonyolultságával, az adócsalással és az ettől történő megszabadulással foglalkozik a cikk.
- Teljesítménybér és felelősség
- Egy teljesítményt, termelékenységet javító átszervezéskor az egyik legfontosabb teendő úgy átszervezni, hogy a legtöbb embernek megmaradjon az állása és az új folyamatok korlátlan ideig fenntarthatók legyenek.
- Wolf Gábor megrótt az anyagiasságom miatt
- Az értékesítők teljesítményéről, illetve a szakértelmük hiányáról szól a cikk.
- Fortélyok, know-how
- Az általam készített munkaköri leírások egyik szokásos pontja a fejezet címben jelzett téma. A legtöbb cégben végzett tevékenység tartalmaz helyi trükköket, kikísérletezetten hatékony megoldásokat. A folytatás a blogban olvasható.
- Vezetők teljesítménybérezése
- Nagyon igazságtalan lenne, ha a vezetők kimaradnának a teljesítménybérezési rendszerekből. Ám ahhoz, hogy benne legyenek, tisztázni kell, mi is az, hogy vezetés. Egyszerű definíciót javasolok: vezető az, aki több ember segítségével eléri, hogy a kívánt dolgok megtörténjenek. Ebből következik, hogy nyugodtan felelőssé tehetjük mindazért, amit nem ő, hanem a beosztott munkatársai tudnak csak létrehozni. Ha erre nem képes, akkor nem vezető...
- Kizsákmányolás vagy haszon megosztás?
- A munkaadó és munkavállaló viszonyára melyik jelző alkalmasabb: a kizsákmányolás vagy a haszon megosztás, haszonból részesedés? Olvassa tovább a címben megadott linken, ha érdekli a téma!
- Mozgóbér kontrolling
- Az igazságos mozgóbér mindig szabályokkal kerül kiszámításra. Elvárt, eredmény (norma), mérőszám és kiszámítási algoritmus és ezek összekapcsolása a vállalati terv adatokkal - erről szól a kis cikk.
- Bizonytalanságba taszít a teljesítménybérezés?
- A minap volt egy kis vitám az egyik cégvezető és cégtulajdonos ügyfelemmel. Elkészítettem a munkatársainak a teljesítménybérezésére vonatkozó javaslatomat. Átnézte azokat és hümmögni kezdett, hogy nincs benne az a számára régről jól bevált módszer, ami... Ha érdekli, kattintson a címben jelzett linkre!
- ERP bevezetések teljesítménybére
- A minap egy régi kedves kolléganőmtől kaptam érdeklődő levelet, hogyha ERP (Enterprise Resource Planning, magyarul a vállalatirányítási rendszer (VIR) megnevezés terjedt el) bevezetési területen helyezkedne el, akkor milyen teljesítménybért kellene kapnia. Azt írtam neki, hogy ...
- Kontraproduktív teljesítménybér?
- Faragó Dániel hívta fel a figyelmemet egy cikkre, amely arról szól, hogy a kifinomult anyagi ösztönzésnél jobban működött az egyszerű fix béres rendszer egy angol és egy amerikai cégnél. Mikor demotivál és mikor motivál az anyagi ösztönző rendszer? - megtudhatja a cikkből.
- Szerzett jogok visszavétele
- Szinte minden új ügyfelemnél a teljesítménybérezés bevezetésekor gond, hogy a bérkeret a maximumig ki van feszítve, több bért egyszerűen már nem lehet kifizetni. Ilyenkor jön az az akció, amit én a szerzett jogok visszavételének nevezek.
- Mozgóbér a Munka Törvénykönyvében
- A munka törvénykönyve rendelkezik arról, hogy hogyan kell megkötni a munkaszerződést. A 76.§ két részről szól: a munkaszerződésről és egy tájékoztatásról. Ebben van egy érdekes kitétel a (7) b. pontban: tájékoztatni kell a munkavállalót a munkabér egyéb elemeiről. Na ez jelenti a mozgóbért, a teljesítménybért. Olvassa tovább a linken, ha érdekli a téma!
- Teljesítménybér hibapontokkal
- Sok olyan munkakör van, ahol a jó teljesítményhez tulajdonképpen "csak" annyi a teendő, hogy hibamentesen kell elvégezni a feladatokat. Ilyenkor tehet jó szolgálatot egy pontrendszer, ami a hibák számát és súlyosságát méri.
- Perfekcionizmus és alkalmazkodás
- Érdeklődéssel olvastam a hrportal.hu honlapon, hogy a Human Synergetics cég egy felmérést végzett Magyarországon. Ebben kimutatták, hogy a saját gondolati kategóriáik szerint a perfekcionizmus és az alkalmazkodás a két leggyakoribb elem a hazai vállalatok szervezeti kultúrájában.
- Megfelelő embert a megfelelő helyre?
- Teljesítménybérezési rendszerek kialakításakor szeretem előre felmérni, hogy a munkamegosztásban az adott ember képes lesz-e ellátni majd a feladatait. Az emberek hihetetlen teljesítményekre képesek, rettenetesen találékonyak új munkamódszerek kiötölésében. Van azonban egy beállítódás, attitüd, amely nem kedvez a teljesítménybéres munkahelyeknek.
- Lehet-e egy dolognak két felelőse?
- Teljesítménybérezési rendszerek építése közben gyakran találkozom azzal, hogy ugyanazért a feladatért 2-3 ember is felel. "Annyira fontos", hogy elvégzésre kerüljön; így valamelyikük biztosan meg fogja csinálni! Így van ez? - a cikkből megtudhatja...
- Üzemi minőségellenőr teljesítményének mérése
- Tegnap fejeztem be egy üzemi minőségellenőr munkaköri leírását. A termelési vezetővel folytatott megbeszélés után három területen határoztunk meg elvárt eredményt: (folytatás a blogban)
- Üzemvezető teljesítménybére
- Nemrég készültem el egy kis üzem üzemvezetőjének a munkaköri leírásával. Két pontot mutatok meg belőle: 1) az elvárt eredményeket és 2) a teljesítmény mérőszámait és annak hatását a jövedelemre...
- Termelési vezető teljesítménybére
- Mit várunk el a termelési vezetőtől? Mi az, ami az ő teljesítményét meghatározza? Mivel lehet azt mérni? Mikor jó, és mikor nem jó egy termelési vezető tevékenysége?
- Az elvárt eredmények szerepe a teljesítménybérezésben
- Nagyon sok mások által készített munkaköri leírást olvastam már. A legtöbbjük nem több puszta feladat felsorolásnál. Egy kisebb részük már foglalkozik a felelősséggel, hierarchiában elfoglalt hellyel, illetve a jogosultságokkal. Ritkán találok azonban olyan munkaköri leírást, amelyik kimondaná, hogy minek az elérését várja el a poszt betöltőjétől a munkáltató.
- Mennyire legyen szigorú a norma a teljesítménybérezésben?
- Azt hihetnénk, hogy a norma szigorúsága ízlés dolga. Egyes cég vezetők, cég tulajdonosok szigorúbbak, mások meg engedékenyebbek. Ám hosszabb távon nem ez határozza meg a norma szigorúságát, hanem a piaci helyzet.
- A teljesítménybérezés informatikai háttere
- Nem egyszerű munka kialakítani a megfelelő mérőszámokat az egyes emberek munkateljesítményének mérésére. Az ebből készülő, valóban ösztönző bérfüggvények kialakítása sem egyszerű. S amikor elkészülök mindezzel, megtárgyalom az érintettel és végre elérem, hogy ésszel belássa és elfogadja, hogy ez logikus, valóban a teljesítményét méri, ezért igazságos, akkor jön egy újabb küzdelem.
- Értékesítési vezető teljesítménybérezése
- Recesszióban különösen fontos, hogy mit produkálnak az értékesítők. A KKV-ket járva mindenhonnan ömlik a panasz, hogy az adó- és áremelések illetve a recesszió hatására 10-40%-ot is csökkent az árbevételük. Ám amikor rákérdezek arra, hogy ez hogyan érinti az értékesítési vezető jövedelmét, akkor a szokásos válasz az, hogy alig, kis mértékben, vagy egyáltalán nem. Nos ilyen rendszer mellett ne csodálkozzunk, hogy recesszió esetén a cég a vesztes oldalra kerül.
- Érdekeltség üzemanyag megtakarításban
- Egyik ügyfelemnél jártam ma délután és megkért arra, hogy dolgozzak ki valamiféle érdekeltségi rendszert a gépjárművezetői üzemanyag megtakarításában. Nagy nyergesvontatókkal és pótkocsis teherautókkal dolgoznak... (folytatás a blog bejegyzésben)
- Az időt vagy az elért eredményt fizeted?
- A tipikus mai magyar munkavállalók a bérért cserébe a munkahelyen munkával eltöltött időt adják. A tipikus mai magyar munkáltató viszont elért eredményeket szeretne kapni a kifizetett bérért. Egy kicsit hasonlít a helyzet ahhoz, amit Karinthy a férfi és nő viszonyáról fogalmazott meg, azaz férfi és nő hogyan is érthetné meg egymást, hisz mindkettő mást akar: a férfi a nőt, a nő a férfit!
- Ujjharapás és anyaggazdálkodás
- Nem egyszerű az anyaggazdálkodó helyes érdekeltségi rendszerét kialakítani.
- Kasztrendszer, mint vállalati szervezési forma?
- Meglepően gyakran találkozom Magyarországon egy olyan vállalati szervezeti modellel, amit legjobban a kasztrendszer szóval tudnék jellemezni. A következő ábra megvilágítja, mire is gondolok... (az ábra már a blogban látható)
- Nálatok is botrányosan alacsony szintű a cégetek termelékenysége?
- Sok hazai KKV-ben dolgoztam már és közöttük alig volt olyan, ahol a munkatársak pontosan tudták, mit is vár el tőlük a cég tulajdonosa, vezetője. Lehangolóan hasonló választ kaptam országszerte: azt várja el a főnök, hogy azonnal azt a parancsot hajtsam végre, amit legutoljára kiadott. Az eredmény is lesújtóan azonos: túlterhelt, ideges főnök, és mellette csendben lázadozó vagy már a helyzetbe beletörődő beosztott alkalmazottak.
- Fegyelem vagy engedékenység hoz nagyobb termelékenységet?
- Előző bejegyzésemben az anyagi motiválásról írtam, most azt a kellemetlen tényt szeretném feszegetni, hogy csak szervezett, fegyelmezett, normális munkamorállal rendelkező emberek között lehet igazságos anyagi érdekeltségi rendszert működtetni.
- Minden kezdet nehéz!
- Főleg egy új blogot elkezdeni... De vágjunk bele! Ott indult a dolog, hogy már vezetőként is sokat foglalkoztam a munkatársaim motiválásával. Azután tanácsadóként a figyelmem egyre inkább a motiválás egyik legerősebb válfaja, az anyagi érdekeltség felé fordult...
Lilium Konzultáns Kft.